A kenyér illata önzetlenné tesz

Posted by Imrei Pékség in Blog. No Comments

7th October

Kutatási eredményekkel bizonyítható, hogy az emberek önzetlen segítségnyújtását pozitív mértékben befolyásolja a kenyér illata. A Journal of Social Psychology tavaly novemberben közölte azokat az eredményeket, melyben járókelők viselkedését tanulmányozták miközben elmasíroznak egy véletlenszerűen kiválasztott pékség előtt. A vizsgálat megállapította, hogy azok akik egy közelben található pékség ínycsiklandozó illatát érzik vagy az előtt haladnak el, nagyobb valószínűséggel figyelmeztetik a szintén arra elhaladó embertársaikat, hogy elhagyták valamely értéktárgyukat.

A folyóiratban megjelent publikáció szerint bizonyos illatok és szagok pozitív hangulatot váltanak ki az emberekből, mely nagyobb fokú önzetlenséghez vagy mások jólétének feltételek nélküli aggodalmához vezet.

Különböző tanulmányok korábban már számos esetben beszámoltak arról, hogy milyen illatoktól érezzük magunkat boldogabbnak. A pszichológusokat azonban az foglalkoztatta igazán, hogy a kellemes illatok vajon milyen társadalmi hozzáállásra sarkallják az egymás számára idegen embereket.

Ezért a franciaországi Southern Brittany egyetem szakértői egy kísérletet indítottak, melyhez 16 fiatal önkéntest (nyolc férfit és … Read More »



Fűszervajas kifli

Posted by Imrei Pékség in ImreiGasztro receptek. No Comments

10th June

Biztos mindenki összefutott már a boltokban megvásárolható fűszervajas bagettekkel. Felmarkolhatunk belőle fagyasztott és hűtött változatot is, legjobb ismereteink szerint fokhagymás és zöldfűszeres ízesítésben, de néhanapján olyan ízkombinációkkal is találkozhatunk, melyek inkább Bear Grylls túlélő-komédiáiba kívánkoznak.

Sok mindenhez felhasználhatjuk ezeket a fűszerezett bagetteket, akár önmagukban is fogyaszthatjuk. De minek vásároljunk méregdrágán ilyesmit, amikor otthon is egyszerűen, ráadásul 5 perc előkészület után, saját ízvilágunknak megfelelően elkészíthetjük bármelyik variációt. Megmutatjuk, hogyan készül a bazsalikomos fűszervajas kifli, melyet természetesen bármilyen fűszerezéssel elkészíthetünk.

 



Nyerj Pozsonyi Pagony mesekönyveket

Posted by Imrei Pékség in Blog. No Comments

5th June

Játszatok velünk a Facebook oldalunkon indított játékon, ha szerencsések vagytok, akkor gyönyörűséges Pozsonyi Pagony mesekönyveket nyerhettek! A játékszabályok pofonegyszerűek, látogassatok el Facebook oldalunkra (facebook.com/imreipekseg) és lájkoljátok vagy osszátok meg az ott található „Nyerj Kifli, a viking című mesekönyvet” képünket. Ennyi az egész, mondtuk, hogy pofonegyszerű.

Természetesen egy szuszra megoszthatjátok és lájkolhatjátok a képet, ebben az esetben megduplázódik az esélyetek arra, hogy hazavigyétek a Pozsonyi Pagony által felajánlott valamelyik ajándékcsomagunkat. Sőt, ha megosztjátok és/vagy lájkoljátok ezt a bejegyzést már meg is háromszoroztátok a nyerési esélyeiteket!

A játék időtartama: 2013. június 5. – 2013. június 9. 24:00. Sorsolás: 2013. június 10. A nyerteseket Facebookon keresztül értesítjük.

Igen-igen, már mondjuk is, hogy milyen könyveket nyerhettek. Összesen három boldog nyertest sorsolunk a játékon, akik a következő ajándékoknak örülhetnek majd:

Első nyertesünk jutalma: Levente Tani: Kifli, a … Read More »



Kalácspuding

Posted by Imrei Pékség in ImreiGasztro receptek. No Comments

29th May

Egy olyan klasszikus angol édesség mintájára készítettünk kalácspudingot, melyet eredetileg szikkadt kenyérből kreálnak a szigetországban. Kenyérből elkészítve is nagyon finom, azonban nem lehet kihagyni a kalácsból legyártott verziót. Mindenképpen ki kell próbálni! :)

 



Köles golyók – sárgarépával

Posted by Imrei Pékség in ImreiGasztro receptek. No Comments

13th April

A köles nemcsak köretként, de önálló ételként is sokféleképp felhasználható, mi most sárgarépás fasírtgolyót készítettünk belőle, salátával remek vacsora.

A többi gabonaféléhez hasonlítva a köles tápértékben gazdagabb, különösen sok vasat és D-vitamint tartalmaz. Ázsiában valamint Afrikában rendkívül fontos termény, ugyanis rokonságban áll egy afrikai gabonafélével (sorghum), melyet egy himalájai törzs tagjai fogyasztanak előszeretettel, akiknél nem kirívó, hogy az egyes törzstagok akár 100 vagy 120 évig is éljenek.

A köles rendszeres fogyasztásának pozitív élettani hatásai is vannak: erősíti a látást, savmegkötő és rákmegelőző hatású, az egyik legjobb lúgosító gabona, gyulladáscsökkentő. Emellett szabályozza a vércukor szintet és a zsíranyagcserét, karbantartja az érfalakat, a tüdő és emésztőrendszer nyálkahártyáját.

És ez még nem minden, hiszen védelmet biztosít a fogszuvasodás ellen, kovasav tartalma erősíti a körmöket és fényessé teszi a hajat, fokozza a bőr rugalmasságát. A kölesben megtalálható kevés keményítőnek köszönhetően nincsen gázképző hatása, azaz könnyen emészthető.




Imrei Pékség hírek és blogok.

Nem mondhatnánk, hogy az Imrei Pékségnél mindenki grafomániás. Ez persze nem akadályozhat meg bennünket abban, hogy tanácsokat, a pékmesterek receptjeit, részletes termékbemutatókat, a pékiparral és a pékségünkkel kapcsolatos hírekkel szolgáljunk. Mi írunk, Önök beszélnek róla.

Trükkös módon csökkentett sótartalmú sós kenyér

A fejlett országokban továbbra is komoly egészségügyi kockázatot és kihívásokat jelent a túlzott sófogyasztás. Az Egészségügyi Világszervezet által javasolt mennyiséghez képest az...

Kenyér Világnap 2013 – Imrei kocsmakenyér

Ismét elérkezett október tizenhatodik napja, melyet 2001 óta hivatalosan a Kenyér Világnapjának nevezünk. A kezdeményezés hátterében egy 1979-ben elfogadott határozat áll, mely kimondja, hogy...

A kenyér illata önzetlenné tesz

Kutatási eredményekkel bizonyítható, hogy az emberek önzetlen segítségnyújtását pozitív mértékben befolyásolja a kenyér illata. A Journal of Social Psychology tavaly novemberben közölte azokat az...