A kenyér illata önzetlenné tesz


Posted on October 7th, by Imrei Pékség in Blog. No Comments

Kutatási eredményekkel bizonyítható, hogy az emberek önzetlen segítségnyújtását pozitív mértékben befolyásolja a kenyér illata. A Journal of Social Psychology tavaly novemberben közölte azokat az eredményeket, melyben járókelők viselkedését tanulmányozták miközben elmasíroznak egy véletlenszerűen kiválasztott pékség előtt. A vizsgálat megállapította, hogy azok akik egy közelben található pékség ínycsiklandozó illatát érzik vagy az előtt haladnak el, nagyobb valószínűséggel figyelmeztetik a szintén arra elhaladó embertársaikat, hogy elhagyták valamely értéktárgyukat.

A folyóiratban megjelent publikáció szerint bizonyos illatok és szagok pozitív hangulatot váltanak ki az emberekből, mely nagyobb fokú önzetlenséghez vagy mások jólétének feltételek nélküli aggodalmához vezet.

Különböző tanulmányok korábban már számos esetben beszámoltak arról, hogy milyen illatoktól érezzük magunkat boldogabbnak. A pszichológusokat azonban az foglalkoztatta igazán, hogy a kellemes illatok vajon milyen társadalmi hozzáállásra sarkallják az egymás számára idegen embereket.

Ezért a franciaországi Southern Brittany egyetem szakértői egy kísérletet indítottak, melyhez 16 fiatal önkéntest (nyolc férfit és nyolc nőt) választottak ki, akik az utasítást kapták, hogy egy pékség vagy ruházati üzlet előtt elhaladva kotorásszanak táskájukban. Amikor a boltokból kilépett vagy elment mellettük valaki, akkor az önkéntesek földre ejtették kesztyűjüket, papír- vagy textil zsebkendőjüket.

A boltoktól körülbelül 20 méterre két megfigyelő helyezkedett el. A kísérletet összesen több mint 400-szor ismételték meg és a következő eredmények születtek: a pékség előtt a tárgyaikat elhagyó önkéntesek esetében a járókelők 77 százaléka állt meg és adta vissza az elejtett dolgokat.

A ruhaboltnál csak a járókelők 52 százaléka segített az idegeneknek.

A kísérletet lebonyolító szakemberek elmondták, hogy az emberek spontán és önzetlen segítőkészségét hasonlóan befolyásolják a környezetükben terjengő más kellemes illatok is. Hozzátették továbbá, hogy kísérletük eredménye megerősíti azon korábbi feltevésüket, miszerint az ételek illata szoros összefüggésben található azok önzetlenségre gyakorolt hatásával.

Facebook Twitter Email




Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *



Imrei Pékség hírek és blogok.

Nem mondhatnánk, hogy az Imrei Pékségnél mindenki grafomániás. Ez persze nem akadályozhat meg bennünket abban, hogy tanácsokat, a pékmesterek receptjeit, részletes termékbemutatókat, a pékiparral és a pékségünkkel kapcsolatos hírekkel szolgáljunk. Mi írunk, Önök beszélnek róla.

Felfújható színes kenyér

Valószínűleg kifejlesztették a kenyérsütés legszórakoztatóbb módszerét, melynek keretében a háziasszonyok mellett a 100-as szögekkel és kalapácsokkal baráti kapcsolatot ápoló ezermesterek egyaránt kiélhetik szenvedélyüket. Egy...

Feltérképezték a kenyérbúza genomját

Németországi, amerikai, csehországi és kanadai tudósok egy csoportjának fáradságos munkájának köszönhetően sikerült feltérképezni a kenyérbúza teljes genomját. A genom szokatlan mérete és formája jelentősen...

Nagy-Britanniában is kötelezővé tehetik a kenyérkészítésnél a folsavat

Nagy-Britanniában folsav hozzáadására kötelezhetik a kenyérsütödéket, amennyiben a szigetország egészségügyi miniszterei megszavazzák a Food Standards Agency előterjesztését.

A liszthez adott szintetikus folsav azután került ismételten...