Tavaszi zsemlevirág


Posted on April 7th, by Imrei Pékség in ImreiGasztro receptek. No Comments

Különböző dátumokhoz köthetjük a tavasz érkezését, beszélhetünk meteorológiai, csillagászati és naptári tavaszról is. Az időpontok sajnos rendszerint megtréfálnak bennünket, hiszen az időjárást nem befolyásolhatjuk – már amennyiben figyelmen kívül azokat az ördögi berendezéseket, melyekről azt suttogják, hogy képesek megváltoztatni az éghajlatot -, így mindössze reménykedhetünk benne, hogy holnap vagy holnapután végre napsugarakban fürdőzhetünk és reggelinket nyitott ablak mellett fogyaszthatjuk el. Miközben kicsiny hazánkba, lassan de biztosan megérkezik a tavasz, mi is felkészülhetünk fogadására, hiszen asztalunkon kivirágoztathatjuk a csodás zsemlevirágot!

A zsemlevirág elkészítéséhez nincsen szükségünk ásóra vagy kapára, de még nagyharangra sem. Elég elszaladni a legközelebbi, az Imrei Pékség termékeit árusító élelmiszerboltba és beszerezni néhány Imrei zsemlét valamint a recepthez szükséges további hozzávalókat. Reméljük, mire elkészítitek a zsemlevirágot már igazán tavaszias időben állhatok neki elpusztításának.

Tavaszi zsemlevirágHozzávalók:

3 Imrei zsemle
1 tojás
ahány szelet zsemle, annyi karika kolbász vagy paradicsom
1 evőkanál tejföl
kaliforniai paprika és apró levelű saláta a tálaláshoz
só, kurkuma

 

Elkészítés:

  1. Egy zsemlének az egyharmadát levágjuk, majd a kétharmad részben a belsejét jól lenyomkodjuk, ide kerül majd a tojás, ez lesz a közepe a virágnak.
  2. A másik két zsemlét élére állítva felszeleteljük, ezek lesznek a szirmok (2. kép).
  3. A kolbászt vagy a paradicsomot felkarikázzuk, annyi karikára van szükségünk, ahány szirom van.
  4. A tojást egy kis tálkában felverjük, sóval és kurkumával fűszerezzük (3. kép).
  5. A szirmokat vékonyan megkenjük tejföllel, majd az egyik végében elhelyezzük a felszeletelt kolbász vagy paradicsom karikákat. Az üresen maradt helyeket kaliforniai paprikából vágott csíkokkal díszítjük (5. kép).
  6. A fűszerezett tojást a középső zsemlébe töltjük és 150 fokos sütőben az egészet 15-20 perc alatt megsütjük.
  7. Tálaláshoz egy tányérra halmozzuk a salátát és erre felrakjuk a forró virágot (6. kép).
  8. A katicához egy paradicsomot kettészelünk, a tetején-középen vékonyan bevágjuk. Az oldalán szintén bevágjuk az aljától körülbelül 1-2 mm-re, úgy, hogy az oldalsó metszés találkozzon a középsővel. Ez lesz a szárny.
  9. A paradicsom héját szárnyvonalban óvatosan megemeljük kicsit. A fejecske helyére beszúrunk egy szem szegfűszeget, és elhelyezzük a fekete magokat pöttyöknek.

Tavaszi zsemlevirágTavaszi zsemlevirágTavaszi zsemlevirágTavaszi zsemlevirágTavaszi zsemlevirág

Facebook Twitter Email




Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *



Imrei Pékség hírek és blogok.

Nem mondhatnánk, hogy az Imrei Pékségnél mindenki grafomániás. Ez persze nem akadályozhat meg bennünket abban, hogy tanácsokat, a pékmesterek receptjeit, részletes termékbemutatókat, a pékiparral és a pékségünkkel kapcsolatos hírekkel szolgáljunk. Mi írunk, Önök beszélnek róla.

Felfújható színes kenyér

Valószínűleg kifejlesztették a kenyérsütés legszórakoztatóbb módszerét, melynek keretében a háziasszonyok mellett a 100-as szögekkel és kalapácsokkal baráti kapcsolatot ápoló ezermesterek egyaránt kiélhetik szenvedélyüket. Egy...

Feltérképezték a kenyérbúza genomját

Németországi, amerikai, csehországi és kanadai tudósok egy csoportjának fáradságos munkájának köszönhetően sikerült feltérképezni a kenyérbúza teljes genomját. A genom szokatlan mérete és formája jelentősen...

Nagy-Britanniában is kötelezővé tehetik a kenyérkészítésnél a folsavat

Nagy-Britanniában folsav hozzáadására kötelezhetik a kenyérsütödéket, amennyiben a szigetország egészségügyi miniszterei megszavazzák a Food Standards Agency előterjesztését.

A liszthez adott szintetikus folsav azután került ismételten...