Ünnepi kenőkék


Posted on August 21st, by Imrei Pékség in ImreiGasztro receptek. No Comments

Kenőkék

Az ünnepségek természetesen nem értek véget augusztus 20-án, legalábbis szerintünk  minden nap van mit ünnepelni. Az apró dolgokat is. Ilyen „apró dolgoknak” nevezhetjük az ünnepi kenőkéket is, melyek nagyszerűen alkalmasak arra, hogy eszegetés közben újra felelevenítsük az együtt töltött legszebb ünnepi pillanatokat. Vagy akár a mai napi apró, de ugyancsak kellemes pillanatokat.

A kenőkékhez az Imrei Pékség hagymás-baconos kenyerét használtuk.

 

Piros kenőke – azaz sültpaprika-krém

Hozzávalók:

2 db szép piros kaliforniai paprika
1 evőkanál barna cukor
1 evőkanál balzsamecet
1 mokkás kanálnyi citromlé
1 gerezd fokhagyma
csipet só, bors ízlés szerint, aki szereti a csípőset, egy fél chilit karikázzon bele

Elkészítés:

A paprikát 180 fokos sütőben megsütjük, majd héjától, magjától megszabadítjuk. Egy kis lábasba
beletesszük a paprika húst a többi hozzávalóval, átmelegítjük és egy botmixer segítségével pürésítjük.
Amikor felforrt, keverünk rajta egyet és hagyjuk kihűlni. Hidegen tálaljuk.

 

Fehér kenőke – azaz fokhagymás joghurt krém

Hozzávalók:

1 nagy doboz joghurt
1 kis doboz habtejszín
csipet só
2-3 gerezd fokhagyma

Elkészítés:

Összekeverjük a hozzávalókat, a fokhagymát belereszeljük. Egy tiszta lehetőleg fehér konyharuhába
vagy asztalkendőbe öntjük, összekötjük és egy éjszakára, de legalább 3-4 órára felakasztjuk egy
olyan helyre ahol nincs útban és tudunk alá egy tálat tenni, amibe a felesleges savós lé kicsepeghet.
Hűtőben napokig tárolható.

 

Zöld kenőke – azaz ruccola pesto

Hozzávalók:

1 csokor ruccola
5 dkg fenyőmag
1 gerezd fokhagyma
5 dkg parmezán
1 dl olívaolaj

Elkészítés:

A ruccolát a vastag szárától megszabadítjuk, majd mindent belerakunk az aprítóba és alaposan
összemixeljük. Most szendvicsre kínáljuk, de tésztára, pirított nudlira vagy húsokhoz is nagyon finom.
A hűtőben hetekig eláll.

Ünnepi kenőkék

Facebook Twitter Email




Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *



Imrei Pékség hírek és blogok.

Nem mondhatnánk, hogy az Imrei Pékségnél mindenki grafomániás. Ez persze nem akadályozhat meg bennünket abban, hogy tanácsokat, a pékmesterek receptjeit, részletes termékbemutatókat, a pékiparral és a pékségünkkel kapcsolatos hírekkel szolgáljunk. Mi írunk, Önök beszélnek róla.

Felfújható színes kenyér

Valószínűleg kifejlesztették a kenyérsütés legszórakoztatóbb módszerét, melynek keretében a háziasszonyok mellett a 100-as szögekkel és kalapácsokkal baráti kapcsolatot ápoló ezermesterek egyaránt kiélhetik szenvedélyüket. Egy...

Feltérképezték a kenyérbúza genomját

Németországi, amerikai, csehországi és kanadai tudósok egy csoportjának fáradságos munkájának köszönhetően sikerült feltérképezni a kenyérbúza teljes genomját. A genom szokatlan mérete és formája jelentősen...

Nagy-Britanniában is kötelezővé tehetik a kenyérkészítésnél a folsavat

Nagy-Britanniában folsav hozzáadására kötelezhetik a kenyérsütödéket, amennyiben a szigetország egészségügyi miniszterei megszavazzák a Food Standards Agency előterjesztését.

A liszthez adott szintetikus folsav azután került ismételten...